Opponencia Zorván László diplomatervéhez

A diplomamunka a Saar-vidék és egyben Európa legnagyobb vaskohójának a kulturális életbe való integrálásával foglalkozik.

Szerző

  • Schüller Ferenc ,

Dátum

  • 2009-06-15

Megosztom

Völklinger Hütte-Kulturális Negyed

A diplomamunka a Saar-vidék és egyben Európa legnagyobb vaskohójának a kulturális életbe való integrálásával foglalkozik.Völklingen kertvárosa a Saar folyó jobb partján helyezkedik el, míg az acélipari terület a folyó bal partja és a vasúti vágányok közé feszül be. A gyáróriás alapjait a XVI. században kezdték lerakni. Az egymásra épült rétegek sorozata a XX. századra teljesedett ki. A mára kísértetvárossá alakult együttes a …. évben kapta meg az Unescotól a védett ipari táj címet. A leállított termeléssel a terület használata, életbentartása is megszűnt. Mára fotósok, díszlettervezők paradicsomává vált.

A „zóna” egykori depónia területére javasolja a diplomázó az építészati intervenciót, egy olyan együttest létrehozva, mely az egész városnegyed irányítását, felügyeletét, üzemeltetését biztosítja. Ennek a központnak a kialakításával a kohóegyüttes újra részévé válik a város életének. A depónia körül elhelyezkedő meglévő épületekből levezett raszterrel mind horizontálisan, mind vertikálisan egy új struktúrát hoz létre, mely minden csápjával az őt körülvevő ipari tájból táplálkozik.

A struktúra elemei az aktív és passzív energiafelhasználás építészeti megjelenései:

  • sekély vízmedencék rendszere, feladatuk felszíni párolgással a mikroklíma javítása
  • mély vízmedencék rendszere, feladatuk fűtő-hűtő közeg biztosítása, vezeték rendszerek elhelyezése
  • gyepfelületek, feladatuk felszíni párolgással és porlekötéssel a mikroklíma javítása
  • burkolt területek, feladatuk közösségi gyülekező helyek, koncert nézőtér
  • közlekedő felületek, feladatuk az egyes funkciók közti kapcsolat biztosítása
  • épületek, doboz a dobozban kialakítással az aktív és passzív energiafelhasználást bemutatva

Az egyes dobozokban a következő funkciók kerültek elhelyezésre:

  • kiállítótér, feladata kortárs művészeti alkotások bemutatása, az épület pinceszintjén került elhelyezésre az egész területet ellátó gépészeti központ
  • könyvtár, feladata nemcsak a kohó de a tágabb városi környezet számára a mai könyvtár és informatikai szolgáltatások biztosítása
  • konferencia és kiállítóterem, feladata nemcsak a kohó és környezetének a bemutatása, hanem az aktív és passzív energiafelhasználás kultúrált megismertetése
  • iroda épület, feladata a kulturális együttes szervezési, üzemeltetési feladatainak koordinálása
  • információ épület, feladata az egész védett ipari tájról áttekintő képet nyújtani, a látogatók számára gyors eligazodást biztosítani
  • a rendszerből kiemelkedik az étterem, mely az eredeti víztorony tetejére, mint kilátó került elhelyezésre

Az egyes épületek építészeti karakterét a külső héj anyaghasználata határozza meg. A kiállítótér külső köpenyét adó gabion kosaraiba válogatott, tisztított, frakcionált vashulladék került. A könyvtár és a kiállítóteremnél vasércet használ a diplomázó, míg az iroda és információ épületénél a vasolvasztáshoz szükséges feketeszén tölti ki a kosarakat. Tetejük terpesztett corten acéllemezzel lefedve, mely egyrészt fölülről egységes megjelenést biztosít, másrészt a nyári fölmelegedéstől védi a részben üvegtetővel fedett belső magokat.

Előző félévben a diplomázó a kortárs galéria épületét dolgozta föl. Jelen tervfázisban a konferencia és előadóépület részletes kidolgozását ismerhetjük meg.

A konferencia épület két földszint alatti szintje a mélygarázs és az előadóterem. Az előadóterem téralakítása az egyetlen íves vonal, mely az egyébként határozottan szögletes rendszerből kilép. Az előadóterem 325 férőhelyes nézőtere könnyűszerkezetes, alatta a légszállító csövek kényelmesen elférnek. A bejárati szintről közelíthető meg a kétszint magas kiállítótér, melyből a szekciótermekbe ipari acéllépcső vezet föl. A kiállítóterem nappali bevilágítását az előadóterem alaprajzi kialakítását követő üvegtető biztosítja. A külső közlekedő tér gabion falán átszűrődő fény a szemnek kellemes szűrt egyenletes fényt biztosít. A vastag öntöttbeton falak és födémek a fűtéshez-hűtéshez szükséges csöveket fogadják magukba, a beton tömegével biztosítva a hőstabilitást.

A kidolgozott rendszer a passzív és aktív energiafelhasználást az épületszerkezetbe integrálva mutatja be. Kár hogy konkrét számításokkal nem támasztja alá, a hasonló méretű hagyományos csarnokszerkezeteknél elpazarolt üzemeltetési energia értékekkel összehasonlítva a javasolt kialakítás előnyeit. Mindenesetre a diplomamunka így is az elvárhatónál jóval nagyobb mélységben foglalkozik az alternatív energia tudatos felhasználásával.

A diplomamunka javasolt minősítése 5 (jeles).

További bejegyzések

Társadalmi kapcsolatok

Szivarparty Zalaszentgrót

2017-11-11

Habár jómagam nem vagyok dohányos, mégis társalapítója vagyok a zalaszentgróti Szivarpartynak.

Tovább olvasom

Szakmai kapcsolatok

A faceruzától a NASA Holdraszállás irányító központjáig

2018-03-04

Ezek a sorok lényegében a program befejezte után negyed századdal íródnak.

Tovább olvasom

Társadalmi kapcsolatok

Geneve Car Show megnyitó beszéd

2017-06-01

Ma este Hanula Barna javaslatára a robbanómotor kontra elektromos hajtás kérdését jártuk volna körbe. Egy kicsit a jó tündér - rossz tündér gondolat mentén. Kérdés az, hogy ki a jó és ki a gonosz?

Tovább olvasom

Szakmai kapcsolatok

A hetedik gyermek

2018-06-29

Itt vagyunk Etyeken, az Öreghegyen. Etyek neve az ETE férfinévből származik, jelentése a …HETEDIK GYERMEK…

Tovább olvasom

Társadalmi kapcsolatok

Fénybarázdák - Buza Kriszta és Ambrus Ági kiállítása megnyitóbeszéd

2015-09-30

Mi fényforrásról beszélünk, dimmelhető trafórol, egyedi megmunkálású üvegről, vagy valami spéci 3d-s nyomtatóval előállítható anyagról, ő meg a tüzet hozza elénk a Barlangból, ahonnan elindultunk.

Tovább olvasom

Szakmai kapcsolatok

Opponencia Farkas Martina diplomatervéhez

2017-01-20

A XIII. századból származó romok felélesztésével Martina a Balatonfelvidék egy lehetséges zarándokhelyét teremti meg.

Tovább olvasom

Szakmai kapcsolatok

Opponencia Hujber-Nagy Aletta diplomatervéhez

2016-06-20

A varrás, illetve az ebből kifejlődött „haute-couture” (magyarul divatszabászat) a mai Trend irányította világunknak az előhírnöke.

Tovább olvasom

Társadalmi kapcsolatok

Porsche ház a budai hegyek közt

2014-10-31

Ami a fenyőerdőből megmaradt... és egy mókus.

Tovább olvasom

Társadalmi kapcsolatok

Sturm Dóra - Interjú Schüller Ferenccel

2008-10-01

Időről időre olyan világot teremt, melyben jól érzi magát, s csak bízik benne, hogy azok is így éreznek majd, akik számára a terv készül.

Tovább olvasom

Szakmai kapcsolatok

Opponencia Terebessy Tóbiás diplomamunkájához

2007-01-22

Tóbiás a Medence Csoporttal a Szigetnek is állandó résztvevője. Különös vonzalom fűzi a bambuszhoz.

Tovább olvasom

Szakmai kapcsolatok

21 pont az építészetről

2017-07-19

Ez a projekt a 21 pont...

Tovább olvasom

Szakmai kapcsolatok

Papp Laci 90 éves

2019-04-30

Papp László 90 éves

Tovább olvasom

Kérjük, forgasd el az eszközöd.