Neo-nomád fénylények és fényforrások létrehozása
E hangzatos cím mögött Tóbiás szerteágazó személyisége és tevékenysége húzódik meg.
Jómagam először a munkáját a Trafóban láttam, kortárs hazai darabhoz készített fény és hangeffektusokat. A darab, mely a lepkévé válásról szólt, borzalmas volt. Mindenesetre a világítási effektusok megmaradtak bennem. Végül is a Trafó egy kísérleti műhely.
Tóbiás a Medence Csoporttal a Szigetnek is állandó résztvevője. Különös vonzalom fűzi a bambuszhoz. Szinte bármit képes bambuszból előadni, ha kell fénykardot, ha kell labirintust, vagy akár több száz főt befogadni tudó sátrat.
Excentrikus személyiségével eredményesen oldja meg a kortárs kísérleti táncszínház körül felmerülő hang és fénytechnikai problémákat. A Moholy-Nagy ösztöndíjra benyújtott anyaga is napi tevékenységének a hordaléka, vagy inkább a gyümölcse. Sehol nincs akkora szerepe a fénynek, a fénykeverésnek mint a színpadon. A különböző projektejeiben felhasznált anyagok mind a keverőpultok mellett szerzett tapasztalataiból állnak össze. A színházban az effektus a fontos, az azt létrehozó eszközt a jótékony homály, illetve a sötétség takarja el.
Jómagam éppen a másik oldalán állok az alkotásnak. A sötétség, illetve az abból kiemelkedő hatások az építészeti tevékenység széles sprektumának csak igen szűk területét ölelik föl. Mára ugyan már az építészetivilágítás kezd önálló életet élni, Magyarországon azonban még nem oktatják. Azok akik mégis művelik saját hibáikon okulva haladnak tovább. Az architektúrális világítótestek azonban igen komoly igényszintre tervezettek, mint pl az időjárásállóság, vagy a vandálbiztosság.
Talán éppen a másik oldal felől való közelítés miatt szemetszúróak számomra a bemutatott fényforrások műszaki hiányosságai, hiszen a színpadon csak a fény, illetve annak hatása a fontos. Megjegyzem az egyik prémium kategóriás fényforrásgyártó is ezt a szlogent választotta-mármint csak a fényt veszed meg- mivel a világítótestjei szenvtelenül drágák.
A bemutatott három fényforráskísérlet szintén Tóbiás sokoldalú személyiségéből következik, őket csak a kísérletező kedv, a kutatás varázsa köti össze.
Az első a plánparallel fényvezetésről szól. Síküvegbe vízsugárral spirálmintát vág, majd a spirál karjait kemencében adott pontig rogyasztja, mellyel a karok a síkból kiemelkednek. A spirálkarok szélén megjelenő fénykilépés a bemutatott darabnál nagyobb méretben meggyőzőbb effektust adna. Persze akkor már az üvegszerkezet súlya vetne föl további problémákat.
Számomra sokkal kedvesebb a második, amorf kubus nevű fényforrása. Az előző világítótesthez képest szinte ready-made jelleggel összetett darab a címben említett neonomád jelzőhöz jóval közelebb áll. Egy RGB irányító panellel felszerelve fél év alatt prototípust lehetne előállítani belőle. A hozzá hasonló, kereskedelemben kapható transzparens műanyag gömbökhöz képest éppen az üveggyöngy, ez az ipari újrahasznosított anyag visz bele életet a sok-sok apró fénytörésével.
A nomád létformához legközelebb a derített légrúd fantázianevű objektje áll. A hegesztett fóliából sűritett levegővel felálló szerkezet ígéretesen indul. A pneumatikus szerkezetek is valamikor nagy ígéretnek tűntek az építészetben, de mára perifériára szorultak. Az egyhéjú-alacsony bekerülési összegű- sátrakban a túlyomás miatt nem kellemes a tartózkodás. A kéthéjú varrott szerkezetek, ahol a hurkákban van a túlnyomás, nem bizonyultak kellően stabilnak. Látva a fényképet a készített darabról nekem a légemberke jut róla az eszembe, melyet folyamatos légutánpótlással tartanak felállt, állandóan változó, mozgó pozícióban. Tóbiás számára a felfújás csak közbenső állapot, a felfújt, fix működési helyzethez képest. A külső oldalon elhelyezett szövetburkolat sajnos már az élet szabta korlát. A frekvencia hegesztő kisiparos nem tud két réteget térben hegeszteni, ezért van szükség új anyag alkalmazására.
Sajnos ma már egyre kevesebb az a hazai gyártó cég, aki egy-egy ilyen prototípus előállítási költségeit meghitelezi. Tóbiás színpadi munkáihoz valószínűleg már így is jó szolgálatot tennének ezek a légrudak. Ismerve alkotó fantáziáját biztos megvan már a fejében az a díszlet, melyben a morfománok táncolnak.
A bemutatott három objektummal kapcsolatban azt javasolnám Tóbiásnak, hogy az utolsó évben már csak egy tárgyra koncentráljon. Legyen az bármelyik a három közül, de azt vigye végig. A felszerelvényezésével, a fényvezérlési szoftver megírásával, a MEIE minősítés megszerzésével. Magam részéről az amorf kubust látom a legkönnyebben felfutattathatónak, de a légrúd is érdekes lehet.
Minden évben a Milánói bútorkiállítás kísérő eseménye az Euroluce. A fényforrásokat bemutató legnagyobb európai kiállítás minden évben pályázatot hirdet diákmunkákra. Hasonló megmérettetést biztosít a belgiumi Kotrijkban az ottani design kiállítás, ezt két évenként rendezik meg. A belgiumi kiállításon minden a designhez kötődő témakörben lehet pályázni.
Formatervezőinknek ma már a nemzetközi porondon kell megmutatni az ötleteiket, azok megvalósíthatóságát, hiszen itthon ma már nem találni olyan céget,mely egy-egy termék felfuttatásához megelőlegezné a szükséges pénzeszközöket és infrastruktúrát. Ismerve a tavalyi, tavalyelőtti anyagot egy jól megoldott légrúd biztos komoly érdeklődést váltana ki a nemzetközi zsűriben. Jómagam mostmár Tóbiást erre az útra szeretném rugdosni, a nyunyázgatás fölött már eljárt az idő.